Érdekes látnivalók Zamárdban
Szamárkő
A sziklatömböt Zamárdi
nyugati végén, a Kiserdő domboldalán találjuk meg.
Az erősen lekopott,
hullámos felszínű sziklán egy vályúszerű mélyedést és ennek végén “tűzgödröt”
látunk. A sziklához délről egy kör alakú, nehéz, faragott kő támaszkodik. A
közelben álló kisebb kövön látható a két nyom melyekhez a legenda köthető.
A „Szamárkő” a vasútállomástól a piros és a sárga
turistajelzést követve érhető el. A magányos sziklacsoport ősi áldozati hely. (Az Árpádok idején ördögkőnek
nevezték.) Sok helyi legenda kötődik hozzá.
Nem annyira látványos, inkább olyan pihenőhely melyet az
ősök szelleme leng be. A sziklacsoportról az ördögkőről kapta
az egész hegy az Ördögkő-hegy nevet, később az “ördög” előtag lekopott róla, és
maradt a hely neve: Kőhegy.
„A legenda szerint erre járt a gyermek Jézus
Szűz Máriával és Szent Józseffel szamárháton. A kő mellett elmenve, a szamár
odakapott a szikla oldalán kinőtt fűcsomóhoz, ezért lett a kő neve Szamárkő. A
két nyom pedig Jézus lábnyoma és a szamár patájának nyoma.
A régi öregek azt vallják, hogy a követ a
tihanyi tűzhányó dobta át ide. Vagy a vízözön hagyta itt. Egy korabeli ismertető szerint pedig a
Szentföldről hozták a keresztes vitézek. Ezek a legendák…
A valóság az, hogy a
kő helyben képződött, vulkáni utóműködés hatásár, amikor a mélyből feltörő
gőzök és gázok, a forró víz és a benne lévő ásványi anyagok cementezték össze
szilárd kőzetté a homokot. A szürke homokkőben még megkövült csigák is
láthatók.
Évezredekkel ezelőtt
egy ismeretlen nép a kő körül”termékenység-varázslatot” mutatott be bizonyos
szertartások között. A pogányisten-anya és napisten tiszteletére terményeket és
állatokat áldoztak fel, égettek el, hogy bő termésük és sok állatuk legyen.
Később a kelták is megülték e helyet, és a kő körül földvárat építettek. A
honfoglalás óta a kő határjelként szerepelt.
1942-ben Margittay
Richárd író és villatulajdonos kutatta a kő eredetét és szerepét. A követ fehér
ló áldozati kövének tartotta. Ajánlotta a kő megásását…. A leletek egy része a
megyei múzeumba került.
1961-ben a Balatoni
Intéző Bizottság megásatta a kő környékét. A kő mellett, mélyen, kővésőket,
kicsi, agyagból égetett női istenszobrokat, idolokat találtak, töredezve,
cserepek kíséretében.
Az önkormányzat vezetősége és az “Egyesület
Zamárdiért” lelkes emberei rendezték az érdekes történetű kő környékét.
Feliratos táblát és pihenőpadokat helyeztek el a kő körül. Kedvelt
kirándulóhely.”
Forrás, további információ: www.zamardi.hu
Eddig a hivatalos történet, szerencsére kiegészíthetem most
egy sokkal izgalmasabbal a geocaching.hu oldalról:
„A Szamár-kőről:
A nyári napforduló ünnepe, a kultikus tűzgyújtások ideje. Ez egyrészt a nap, másrészt a megtisztulás szimbóluma is. Az V. század óta a pogány hagyományokra visszavezethető kultikus tüzeket az egyházi liturgia átvette, a tüzet megszentelte. (Június 24. Szent Iván napja, azaz Keresztelő Szent Jánosnak, Jézus megkeresztelőjének az emléknapja.)
Számos hiedelem fűződik a TŰZ-höz. Azt tartották a tüzek megvédenek a betegség ellen, a termést védik a jégveréstől. A tűz körül a fiatalok termékenység és szerelemvarázsló dalokat énekeltek. Szokásban volt a tűz átugrása is.
Zamárdi változatban a még érintetlen lányokat hívják fel a tűz átugrására. Akinek ez nem sikerülne, vagy bizonytalan annak sikeres átugrásában azt férfiak átsegítik.
Szent Iván éjjelének ünnepe az északi népeknél ma is élő ünnep. A zord hűvös éghajlaton igazi öröm az emberek számára a nyár érkezése.
A csíki székelyeknél az angyalozás szokása járta. A faluban a házak elé lombokból sátrat emeltek, abban imádkoztak. A kislányok házról-házra járva köszöntő énekeket mondtak, cserébe néhány fillért és süteményt kaptak.
(Nálunk a délszláv hatást mutató Iván változat honosodott meg)
A láda új küllemet és beltartalmat kapott, továbbá egy finom kis rejteket a korábbi pihi helyétől mintegy 20 m-re. (KORMI, MEKI fotóiból csak a rejtekre vonatkozót cserélem, mivel a szamárkőről jó a képanyag.)
A láda leírést is meghagytam, úgy ahogy volt, mindössze azzal egészítettem ki, hogy Zamárdiban minden év Szt Iván éjszakáján, egy történelmi idő-kereszmetszet jegyében - ősi pogány szokás szerint - fiatal (még biztosan érintetlen) lányok tüzugrása e Szamárkőnél történik meg. (Ha érdekel benneteket vegyetek részt rajta. Ez a mulatság egészen hajnalig tart. ennek keretében megismerkedhettek Zamárdi teljes történelmével.)”

Térkép és fotók:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése